A legnagyobb kincs, amit adhatunk: Az idő!

Nagyjából 3 héttel ezelőtt azon mérgelődtem, hogy letörlöm magam a Facebookról egy időre. Rettentően untam ugyanis a sok, magát roppant okosnak gondoló ember politizálását, ahogy indokolatlanul ugornak neki a másik nyakának, akár ismerik az illetőt, akár nem... (Persze, nekem is van erről véleményem, viszont nem gondolom, hogy mindenáron, mindenen vitáznunk kellene). Igen, ez volt az a pont, amely olyannyira felhúzott, hogy én akartam elbújni egy picit a világ ezen része elől. Hátha akkor elhinném, hogy nem létezik ennyi haszontalan vita... Aztán az Örs Vezér Terén láttam valamit, ami mellett nehéz volt továbbmennem. Egész nap a fejemben volt az a kép...

Az Árkáddal szemben gyakran kéreget egy idős néni, néha virágot is árul. Ez a látvány egyáltalán nem volt ismeretlen, de valahogy mégis más lett. Láttam mellette ugyanis egy elegáns, középkorú hölgyet, aki egyértelműen az üzleti ág valamely szegmensében dolgozik. Hogy a hölgy adott-e pénzt a néninek? Kit érdekel! Szerintem annál a pár forintnál sokkal fontosabb dolgot szentelt a néninek.  Az idejét! A hölgy ugyanis ahelyett, hogy egyedül ebédelt volna a helyi gyrososnál, vett egy adagot az idős néninek is. Ott térdelt mellette szépen felöltözötten. Az újságpapírokon beszélgettek. A nénit megannyi alkalommal láttam már, de így még sosem... A szája tele volt, a szeme pedig mosolygott.

Ez az egyetlen pillanatnyi kép rengeteg kérdést hozott magával. Miért adta ez a hölgy egy számára tök idegen embernek az idejét? És mi miért nem adjuk ezt meg azoknak, akiket ismerünk (sőt állítólag szeretjük is...)? Hányszor vagyunk türelmetlenek csupán néhány perc miatt! Gondolj csak bele, hogy milyen ideges vagy, amikor a barátod, a párod, családtagod késik 5 percet a találkozótokról. Felhúzod magad, és a percek ilyenkor idegőrlően lassan telnek. Pedig ugyanaz az öt perc mennyivel rövidebbnek tűnik, amikor te vagy az, aki pontosan ennyi idővel többet tölt el a tükör előtt... Türelmetlen vagy a nagyszüleiddel, mert olyan lassan beszélnek, vagy szívesen arrébb tolnád az idős embereket, csak mert ráérősen totyognak előtted a járdán. Lehet nekik van igazuk, és nem kellene mindig annyira rohannunk. Persze nem arról beszélek, amikor a főnököd percenként hívogat, mert késel, vagy amikor már rég a suliban kellene lenned az órán...

Tudtátok, hogy a kutyák miután elmegy otthonról a gazdijuk, hosszú percekig állnak az ajtóban, vagy éppen a kapuban? Várják vissza. Ülnek, vagy lehet, hogy fel-le rohangálnak, de a lényeg az, hogy várnak. Van, hogy sokkal-sokkal több időt töltenek várakozással, mint mi. Annyit, amennyitől mi már rég kivernénk a balhét. Mennyi mindent tanulhatnánk még ezektől a kisállatoktól is! Elfogadást, szeretetet adni és kapni... Nem rosszindulatúan megjegyezni, hogy a másik megint mennyit hízott, hanem egyszerűen csak megkérdezni, hogy tudunk-e segíteni valamiben? Ha valaki ideges, akkor nem tovább hergelni, hanem feltenni neki a kérdést: Mit tudok tenni érted? Egyetlen egy kérdés mennyire megtudja változtatni az ember napját. Nos, ezt ennek a dekoratív középkorú hölgynek már nem kell megtanulnia. Egyszerre adott időt, és tudta azt is, hogy mivel tud segíteni. Nekem is, pedig talán nem is akarta...

Niki


Tetszett ez a bejegyzés? Köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

IMPRESSZUM

Amikor fotósként gondolnak rám >>> NENE képek