Amikor fotósként gondolnak rám >>> NENE képek

Először is leszögezném, hogy nem tartom magam fotósnak. Mind az eszközeim, mind a tudásom igen szerény ahhoz, hogy a fotós címkét magamra merjem dobni. Viszont, mióta eszemet tudom, mindig szerettem a kreatív feladatokat, nincs ez másként a képekkel sem. Amikor létrehoztuk a BSIDE Hungary-t, egyre többször fordult elő, hogy egyik fotós kollégám sem ért rá egy-egy munkára. Akkor határoztam el, hogy beszerzek egy gépet és megpróbálom a képi feladatokat is megoldani. Eleinte csak koncerteken fotóztam, aztán jöttek a különböző helyszínek, majd rájöttem, hogy imádom az emberek egy-egy kifejező arcát, rá jellemző pillantását megörökíteni. Azóta persze annyira beleszerettem a kattintgatásba, hogy amikor a barátaimmal betérünk valahova, akkor türelmesen megvárják, míg elkészítek úgy 30 képet az éppen rendelt ételről, vagy italról. :D

A fotózás legjavát tehát a BSIDE Hungary-s munkák, illetve a saját zenekarokkal kapott feladatok jelentették. Szeptemberben azonban az a megtiszteltetés ért, hogy egy külső formáció gitárosa, Vörös Milán is előjött az ötlettel, hogy mi lenne, ha én készítenék néhány képet új zenekáról, a Nene-ről. A helyszínt a Citadella jelentette, és egy órát szántunk a dologra. Nincsenek extra felszereléseim, nem készültem hatalmas tervekkel, de összességében nagyon élveztem velük a közös munkát és szerintem lett pár egészen jó eredmény is. Mondjuk nem volt nehéz dolgom, hiszen már az első percben kiderült számomra, hogy valóban a magyar nők a legszebbek. :) 

Ezúton is köszönöm Milánnak és a zenekarnak! Amúgy érdemes figyelni rájuk, mert hamarosan sokan fogják ismerni és szeretni őket. Szerintem. -> Bemutatkozó cikk, interjú velük a BSIDE oldalán

És akkor a képek:


























ORSOVAI RENI KONCERTEKEN: