Az év legnagyobb lemeze > TKYD: Kis nagy ember

16 dallal megjelent TKYD legújabb, Kis nagy ember albuma. Már a dalok címeiből is kiderül, hogy nem egy langyos, átlagos korongot kaptunk, hiszen olyan számok kaptak helyet rajta, mint az Égszínkék, az Üzenet, a Ha, az Őkettő, a Hajolj meg, az Álomölő, illetve a brutál alapot jelentő Valhalla (közr. Dj Fegz). Persze találhatunk néhány közreműködőt is Phat (A trón), ILLusion (Csak megyek), Antal (Sárvérű), vagy éppen Day (A játékmester) személyében. 

Vannak alkotások, amelyeket kötelező könyvvé, filmmé, vagy éppen albummá tennék a felnövekvő generáció számára. Ilyen például a szabadság fontosságát tökéletesen bemutató Szabadság, szerelem című 2006-os film, vagy éppen TKYD legújabb albuma. Ez a korong egy igazi mankó, és ha a fiatalság ebből a lemezből kapna egy igazán hű, tiszta, és mély képet a sokszor műanyag világról, az élet működéséről, már nem lennének akkora bajok a fejekben. Tkyd azon kevesek közé tartozik, aki nem csak jól rappel, de jó témákat is fog meg bombabiztos szövegekkel. Tény, hogy az album nem az  a táncolható kategória, de az is biztos, hogy messze van az átlagtól.


És akkor kiemelnék néhány dalt a korongról. A rádiókban tonnaszámra pörögnek a szerelmes témájú dalok, mégis azt gondolom, hogy kevés az igazán minőségi nóta ennek kapcsán. Nos, a Van bennem egy világ tényleg messze van a hétköznapi színvonaltól. Tökéletesen írja le, hogy a lelke mélyén minden ember szeretne valakinek az igazi támasza, minden szinten a társa lenni. A Fekete királynő egy mélységeket és magasságokat megélő ember himnusza is lehetne, ahol már tudjuk, hogy az idő bizony rideg, meg nem áll, és folyamatosan jelen van az elmúlás, ennek ellenére nem szabad folyamatosan görcsben rettegni, egyszerűen csak őszintén kell megélni minden pillanatot. Minden percben másként látjuk a valóságot, ami körbevesz minket, A valóság szerintem mégis úgy fogja meg ezt a témát, hogy az mindig igaz legyen. Amikor kissé össze vagyunk zavarodva, fogytán az erőnk a céljainkkal kikövezett úton, akkor tökéletes menedék A lélek tükre, amely kellő energiával tölt fel, hogy kitartsunk addig, amíg el nem érjünk álmainkat, meg nem valósítjuk terveinket (Idézet a szövegből: "Csak hinni kell, mert az álmokat vinni kell. Csak tenni kell, mert a célokért menni kell. Csak bírni kell, mindig tolni, nem sírni kell. Csak élni kell, mindig lépni, nem félni kell."). Végül, de nem utolsó sorban itt van a Hősök srácaival közös Ikonok. Nem titok, hogy ezt a Tkyd, Mentha, Eckü hármast tartom a műfaj legjobbjának, nem véletlen, hogy hihetetlen közösséget teremtenek zenéjükkel. Hiába telnek az évek, nem fáradnak ki, és mindig tudnak igazi tartalmat, tiszta érzelmeket közvetíteni. Az Ikonokat is rendesen odatették.


Hidegrázósan érett, kemény mégis tiszta, művészi album lett hát a Kis nagy ember, amin egyetlen dalt sem tudnánk töltelék zeneként felfogni. A rapperek teszik ki a mai modern költészet jelentős részét, és hogy Tkyd az egyik legnagyobb közülük, az egy percig sem kérdés. Ennyi év után sem összecsapott, félvállról vett, sokkal inkább kiforrott kis munka ez! Gratulálunk!

Szöveg: Tkyd és vendég előadói. Zene: Tibbah. Master: Ketioz.

Itt érheted el a lemezt:


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

IMPRESSZUM

Amikor fotósként gondolnak rám >>> NENE képek