Emberek, akik csak egy társra tudnak koncentrálni

      Rendben van, hogy minden áldott nap hatalmas mennyiségű információ árad felénk, amelyeket agyunk elég szépen szelektál. Azt is tudjuk, hogy a nők (bocs az általánosításért fiúk!) jelentős része képes egyszerre több dologra koncentrálni, több teendőt végezni ugyanabban az időben. Ennek a többfelé koncentrálásnak persze ott van az ellentéte is, amikor valaki egyidejűleg csak egy valamivel tud foglalkozni. És vannak azok az emberek is, akiknek az életébe mindig csak egy ember fér bele. Nem, nem saját maguk! Életük egy szakaszában te vagy a legjobb barátjuk, ezért sülve-főve veled töltik minden szabadidejüket. Aztán bejön egy szerelem, egy új szomszéd, egy új kolléga, egy új barát az életükbe, és innentől csak ez az illető létezik számukra. Hamar rájössz, hogy az egykori barátoddal  (vagy számodra fontos személlyel) való spontán programoknak egy jó ideig, de az is lehet, hogy  örökre búcsút inthetsz. De ha napokra, hetekre, hónapokra előre is próbálsz vele szervezni valami közöset, akkor is rendre közbe jön valami. Ez a valami persze az esetek kilencvenöt százalékában az az egyetlen személy, akire most éppen minden erejével koncentrál. Bár nekem van egy olyan sejtésem, hogy a koncentráció szót most ki kellene cserélnem a kapaszkodikra. (vagyis > Akibe most éppen minden erejével kapaszkodik).
   Ha te is ebben a cipőben jársz, szerintem egyszerűen csak fogadd el, hogy ez az illető ilyen. Semmiképpen ne akard megváltoztatni, mert minden bizonnyal nem fog menni. Persze egy beszélgetésbe belekezdhetsz vele a téma kapcsán, elvégre a reményhal hal utoljára. A legfontosabb az, hogy ne rágódj sokat ezen! Ne kerüld az illetőt, ha keres téged, de ne is felejtsd el, hogy milyen szinteken (nem) számíthatsz rá! Ha érzel haragot, akkor azt is gyorsan engedd el, és fordulj gyorsan azok felé, akiknek az életében MINDIG OTT vagy. Nem csak időszakosan. :)


Hasonlóan érzel? Köszönöm, ha megosztod a barátaiddal!