Ezt olvastam Kitty Bich Thuy Ta: A varázsecset és az elvarázsolt festmények regényében

Mi köze van egymáshoz Kleopátrának, Newtonnak, vagy éppen a hold és a vadászat istennőjének, Artemisznek? Mindannyian találkozhatnak Bennel és Mayával, avagy a Vietnámban született, de Magyarországon nevelkedett Kitty Bich Thuy Ta első fantasy regényének, A varázsecset és az elvarázsolt festményeknek két főhősével.

Ben szülei elválnak, így édesanyjával és annak új párjával NewYorkból Budapestre kényszerül költözni. Kényszerül, hiszen a kamasz számára a magyar főváros túlságosan unalmas, idegen, ahová nem igazán tud, vagy talán nem is szeretne beilleszkedni. A művészi hajlamú Ben, aki rajong a középkori filmekért, egy osztálykiránduláson látott különös festménynek köszönhetően egy párhuzamos univerzumba, megoldásra váró problémákkal teli világba csöppen. Természetesen nem egyedül, hiszen a regényben a varázslatos, családi örökséget jelentő ecsetén kívül egy mindig mellette álló, támogató (osztály)társa akad, a minden lében kanál, rendkívül eszes Maya személyében.

A remek borítóval rendelkező mű során végigjárjuk a több száz (vagy ezer) éves, ostrom alá kerülő Rubinváros utcáit, amelyet a helyieknek a két főhős segítségével sikerül megvédeni a Határvidék barbárjaitól. Ezt követően Kristályvárosban találjuk magunkat, ahol Ben és Maya többek között találkozik Dionüszosszal, Kleopátrával, Newtonnal, vagy éppen Epimenidésszel is. Végül jön a kedvenc fejezetem, a Himalájához vezető Mennyekkel viaskodó léghajó, rajta eleinte ellenszenves Reitter kapitányával, és első tisztjével, Veres András hadnaggyal. Azzal sokat elárulok, hogy a fiatalok kiállják a próbákat, de cikkem után is érdemes elolvasnod a könyvet. Hogy miért?
- Mert az első pillanattól érezhető, hogy a szerzőnek köze van a filmes világhoz, hihetetlenül fantáziadús könyvet adott ki a kezéből, a különböző fejezetek, események bámulatosan jól elevenednek meg előttünk. 
- Elsősorban a fiataloknak ajánlanám ezt a regényt, hiszen olyan dolgokról van szó benne, mint a bátorság, a tanulás, a leleményesség, furfangosság, magyarán csupa olyan momentumról, amire szükség van a nagybetűs életben. Továbbá sok-sok olyan, történelmi karakter, úgymond mentor tűnik fel, akikkel kapcsolatban ha valakinek hiányossága akad, legalább a könyv hatására utána akar nézni részletesebben.
- Amikor fellélegeznénk, hogy Ben és Maya megoldott egy rejtvényt, feladatot, Kitty varázsütésre más szituációba repít bennünket.
- Kapunk kisebb, ügyesen elrejtett tanulságokat, sugallatokat a befelé is néző, gondolkodó szerzőtől.
- A fantasztikus irodalom kedvelőinek abszolút ajánlom ezt a könnyedebb regényt.
- Cikkemben nem árultam el nektek, hogy pontosan milyen próbákat kell kiállniuk a főhősöknek, vagy hogy mire is jók az aranygolyók...
„- Mit kerestek itt? Ez nem a ti világotok! – méregette a két gyereket.
- Hosszú történet – válaszolta Ben.
- Azokat szeretem – mosolyodott el Newton. – Gyertek be!
Newton egyenesen a dolgozószobájába vezette Bent és Mayát. A helyiség közepén ébenfából faragott asztal állt, rajta lúdtollal, tintával és sűrűn teleírt papírokkal. Különböző méretű és formájú lencsék hevertek közöttük. A falnál könyvespolc magasodott a parkettától az plafonig, rogyadozott a könyvektől, feljegyzésektől. A kandalló előtt mechanikus szerkezetek sorakoztak. A párkányon a naprendszer modellje központi helyet foglalt el, kiemelkedve a káoszból. Ben megcsodálta a nagy, sárga Napot, a kékes Földet meg a többi bolygót, amelyek vasdróton keringtek körülötte.”
(Részlet a könyvből).

Kitty Bich Thuy Ta: A varázsecset és az elvarázsolt festmények
Kiadó: Főnix Könyv műhely
Terjedelem: 290 oldal
SZEREZD BE MOST A KÖNYVET!

Értékelés: 10/9

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések