Így lett Pofátlanul Boldog Singh Viki. / Beszélgettünk az új dalról és a klipről

Ki az a Singh Viki számomra? Egy IGAZI díva, aki stílusában tökéletesen ötvözi a cukiságot és a romantikát, emellett kifinomultságot és tisztaságot sugároz. Nem mellékesen az egyik legjobban éneklő női előadó hazánkban. Olyannyira, hogy a 2014-es Rising Star győztes címét neki adtam volna, de a két évvel későbbi Eurovízióra is őt küldtem volna ki a (Valla Attila szövegű) Katonákkal. Ennyit a múltról, jöjjön a jelen.

Viki ugyanis ma új dallal örvendeztette meg közönségét, amiben arról mesél, hogy miként lett ő Pofátlanul Boldog. Ebben az anyagban több stílus keveredik ízlésesen, egy falatnyi hiphop, egy falatnyi népdal, egy falatnyi minőségi pop. A modern hangzású dal érdekessége, hogy ez az első olyan munka, amelynek szövegét, zenéjét, hangszerelését, produceri munkáját Viki álmodta meg és készítette el. Hegedű fronton  a zseniális Farkas Izsák, masterként pedig a szintén fantasztikus Vígh Arnold tette hozzá a szükséges pluszt. Őszinte, hiteles, mesteri munkára számíthattok.

nikiahatos: A dal szinte minden pontjában a tiéd.
Viki: Ez a dal alapvetően az én szájízem szerint készült el, én játszottam fel, én írtam a szöveget. A végső hangzásban segített nekem Vígh Arnold, akinek elküldtem a sávjaimat, ő tekergette őket a végleges helyükre. Büszke vagyok arra, hogy megmertem csinálni ezt a munkát. 16 éves korom óta ismerem Arnoldot, az első Unisex-es dalaimat is ő írta, nagyon-nagy büszkeség számomra, hogy vele dolgozhattam. Nagyon megörültem, amikor nem nevette ki a munkámat, nem szedte szét teljesen, hanem csak a szükséges pluszt, viccesen szólva az űrlényes hangzást tette bele. Izsák pedig már a Katonáknál játszott nekem zseniális hegedűszólót, boldog vagyok, hogy ezúttal is benne van a dalomban.

nikiahatos:  Ha jól emlékszem, tavaly nyáron egy produceri sulit is elkezdtél.
Viki: Igen, ezt az időszakot sok-sok kitartás és gyakorlás jellemezte. Nyilvánvaló, hogy sok producer egy ilyen dalt könnyedén összedob pár óra alatt, de a Pofátlanul Boldog nekem több hónap munkája. Mindig találtam benne valami csiszolni-valót, most még itt módosítok, most pedig egy másik hangsáv kell... Fél évbe telt, mire a kis vázlatból ez lett.

nikiahatos:  A Pofátlanul Boldogban több stílus keveredik. Ez vagy te? Mindenből egy kicsi?
Viki: Igen! Ezúttal direkt nem énekeltem nagyokat. Úgy érzem, hogy itt a szöveg és a zene a lényeg, nem akartam az egészet elvinni azzal, hogy megmutatom, hogyan tudok én énekelni igazából. Mivel ebben a dalban minden én vagyok, nem éreztem szükségét annak, hogy leordítsam a fejeket. Tényleg én vagyok, minden értelemben a lehető legegyszerűbb módon.

nikiahatos: A klipet Leho Dániellel közösen hoztátok össze. Kitől jött az alapkoncepció?
Viki: Az alapötlettel én hívtam fel Danit. Elmondtam neki, hogy szeretnék minden külsőséget ledobni magamról, mindezt úgy, hogy valójában ne látszódjon mindenem. Szép képeket szerettem volna. Véletlenül sem akartam, hogy a klip a szexualitásról szóljon, sokkal inkább figyelemfelkeltő mondanivalót szerettem volna a képi világban is. Figyelemfelkeltőt, mert nyilván azt szeretném, hogy sokan megnézzék, és főleg, hogy meg is értsék. Az ego nem egy sapka márkája, a klip elején azzal a sapkával együtt az egomat is eldobom. Ezzel pedig megmutatom a pucér valóságom, még akkor is, ha valójában nem vagyok szép. De ez van, ez vagyok én, amit, akit a párom szeret. És remélem, hogy így, ebben a formámban a közönség is szeretni fog. A csodaszép sminkemet pedig Bianka csinálta, aki voltaképpen évek óta az arcom. Jól szét is kentem a munkáját.

nikiahatos: És végül egy kis kitérő... A mostani egészségügy okozta helyzet igencsak nyomasztó. Te otthon vagy, hogyan töltöd, töltitek a napokat?
Viki: Igen, a közösségi felületeimen napok óta kommunikálom is, hogy itthon vagyok. Ezekben a napokban nem foglalkozom a külsőségekkel, sokkal inkább befele fordulok. Gitáron, zongorán gyakorlok, olvasok, fejlesztem magam, a saját hasznomra fordítom ezt az időt. Igazából ugyanazt a mentalitást követem, amit anno a hajós időszakomban csináltam. Tulajdonképpen már voltam karanténban, amikor napokon át nem hagytuk el a fedélzetet. De volt olyan is, hogy odakint mínusz húsz fokok voltak, nem igazán akartunk kimenni, napokig nem láttam az eget. Akkoriban egy szakítást is megéltem, mégis minden percet hasznossá tettem. Rengeteget gyakoroltam, énekeltem, célokat helyeztem magam elé, edzettem, jól ettem, a Kőbányai Zenei Stúdiós szakvizsgámra készültem. Mondhatni, megcsináltam magamat. Most is, mire ez az időszak véget ér, szeretnék több, jobb lenni mint ezelőtt.
Fontos elmondanom, hogy nem attól félek, hogy elkapom ezt a vírust. Itthon vagyunk, ketten vagyunk a párommal, így mi nem kaphatjuk el és másokat sem veszélyeztetünk, sem a szüleinket, sem az időseket. Sokkal inkább attól tartok, hogy milyen hatással lesz ez az egész az emberiségre. Nagyon remélem, hogy nem ugyanott folytatjuk majd, ahol abbahagytuk. Emellett nem lehet elmenni szó nélkül, fejlődnünk kell, tudatosan kell élnünk, jobbaknak kell lennünk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Amikor fotósként gondolnak rám >>> NENE képek

Holly Ringland: Szirmokba zárt szavak / Az örökölt sors és az útkeresés rögös regénye / Kritika