Olvasói élmény I Ilyen volt Lakatos Levente Legszebb hege

Nem ez az első alkalom, hogy blogomon leírom: számomra a fiatal hazai szerzők közül az abszolút kedvencet Lakatos Levente jelenti. Így nagyon vártam már, hogy kezembe foghassam a Barbibébi sorozat harmadik részét jelentő Legszebb heged-et. Mennyire zseniális cím ez... Ha esetleg nem olvastad a sorozat első két részét, akkor se pánikolj, hiszen ez a kötet önmagában is tökéletesen megállja a helyét. Ha pedig attól tartasz, hogy feledésbe merültek a korábbi sztorik, jó hírem van, mert Levente pont annyira vissza-visszautalgat az előzményekre, hogy még tartalmasabbá váljon számodra minden. A Legszebb heged két szálon fut, elgondolkodtatóan, ugyanakkor meghatóan vázolva a mai magyar valóság sokszor még mindig tabunak számító elemeit.

VIGYÁZAT, ez a BEJEGYZÉS INNENTŐL SPOILER-t tartalmaz!


A történetről: A főszereplők életeseményeit a Barbibébi-ben 17, a Szeress jobban-ban pedig 22 éves korukban ismertük meg. Karaktereink a bűvös harminchoz közeledve új útelágazásokhoz érnek, amelyekről 7 nap leforgásaként betekintést kaphatunk a Legszebb heged-ben.
Egyik főfiguránkat Barbara jelenti, aki immáron a House of Broken Hearts vezetője. Ez a ház nem kis problémákkal küzdő embereket fogad be, hogy időt nyerjenek, amíg összeszedik magukat, amíg kitalálják különböző baklövéseikre, dilemmájukra a megoldást. Barbara nagyon sok energiáját felöleli, hogy folyton vigaszt, megoldást nyújtson lakói számára, ebben a kötetben ráadásul az épület tulajdonjogáért is meg kell küzdenie. A krimi vonalat a ház egyik lakója, egy fiatal transzszexuális lány adja, aki váratlanul meghal. Barbit nem hagyja nyugodni Emily halála, nyomozásba kezd, sok meglepő titokra, fájdalomra derít fényt.
A történet másik fonalát Barbi meleg barátja, Krisz viszi, aki ügyvéd karrierjét félretéve szerelme, Atlas után utazik New Yorkba. Természetesem semmi sem úgy alakul, ahogy azt Krisz előre elképzelte... Bár a fiúk együtt élnek, nem alakul ki köztük az a zavar nélküli őszinteség, ami bizalmukat erősíthetné. Titkok és nem várt fordulatok alakítanak ki nem kis távolságot köztük. Egy ideig.

A többszörös Aranykönyv-díjas Levente egyik nagy erőssége, hogy történetei során nem csak rafináltan választja ki érzékeny, sokszor polgárpukkasztó témáit, de tucatnyi megjegyzésre, kiírásra, akár tetoválásra is váró gondolatot megfogalmaz ezek kapcsán. Erős intenzitás, zseniális szemszögváltások, valamint nagyon mélyre levivő és magasra repítő érzelmi hullámvasutak emelik az olvasás élményét.

Fenti soraimból már tudhatod, hogy Levente ebben a kötetben boncolgatja a melegség, a transzneműség témáját, de beleviszi még a gyilkosságot, a betegséget, a társadalmi kirekesztettséget, az átnevelő táborokat, a pedofíliát, de azon anyákat is, akik ellökik maguktól gyermeküket. Itt-ott érthetően különbséget tesz a melegek és a transzszexuálisok között. Amíg a melegek látszódni akarnak, azt szeretnék, hogy észrevegyék, ugyanakkor el is fogadják őket, addig a transzok voltaképpen csak átutazók, akik bele akarnak simulni a szürke hétköznapokba. A szerző okosan játszik a skatulyákkal, a kategóriákkal, a határok áthágásával, az előítéletekkel.
Így Levente felvázolja:
- hogy nem a nemváltoztatók, vagy a melegek a bűnözők, hanem a pedofilok,
- hogy két azonos nemű személy igenis tud megfelelően gondoskodni egy gyermekről, sokkal jobban, mint egy önző, öntelt "anya".

Akadnak a könyvben bőven olyan tárgyak, kérdéskörök, amelyek előbb-utóbb mindenki által megélt tapasztalatokká válnak. Levente önismereti utazásra invitált engem azzal:
- Hogy hányszor mondjuk, hogy nem érdekel bennünket mások véleménye, a gyakorlatban időről-időre mégiscsak meg akarunk felelni mások, a környezetünk elvárásainak.
- Hogy mennyire fontos, hogy már gyerekként megkapjuk a kellő szabadságot, mert akkor felnőttként is jóval eredményesebbek, boldogabbak lehetünk.
- Hogy amikor egy beszélgetés során felteszünk egy kényes, zavarba ejtő kérdést, utána jóval egyszerűbb a többi kellemetlen témáról is értelmesen beszélgetnünk, vitáznunk.
- Hogy a szerelem nagy ellensége a görcsös akarás.
- Hogy azt mondjuk, hogy életünk rossz fordulatai megerősítenek bennünket, gyakran, legalábbis egy időre, pont hogy elgyengítenek.
- Hogy úgy kell viselkednünk, ahogy azt másoktól is elvárjuk.
- Hogy sok esetben a tényeken van a hangsúly, nem a számokon, mértéken. Értsd: Egyszeri megcsalás is megcsalás.
- Hogy bármennyire is fájó és nehéz feladat, néha el kell tudnunk engednünk dolgokat, embereket.

A szerzők sokszor nem csak fantáziájukat hagyják szárnyalni, hanem saját életükből merítenek, erre bizonyíték Levente ezen írása is, amelyben egykori balesetéről, fogsérüléséről, valamint a Kínából érkező ismeretlen vírusról is említést tesz. Ezzel pedig még életszagúbbá, hitelesebbé válik ez a sodró könyv.

Idézetek a könyv hangulatából:
 „Tudod, az elmúlt huszonhét évben megfigyeltem,hogy az emberek félreértik a boldogságot. Az nem egy
elnyerhető, kifogyhatatlan édességes bödön. A boldogság a pillanatok gyakran teljesen kiszámíthatatlan játéka. Rendszertelen, esetleges és nem ritkán váratlan. A boldogsághoz nem kell munka vagy szerencse, csak nyitottság és figyelem – bölcselkedik. – Amit az ember önerőből elérhet, kiharcolhat magának, azt elégedettségnek hívják. És igen, az elégedettségben akár boldogság is fellelhető, de nem feltétlenül járnak párban.”
(22. oldal)

„A vágy elfojtása hazugság, a hazugság pedig csak tönkretenni képes dolgokat, embereket, mindent. Azt hiszem, hogy a boldogság csak a szabadságban képes megteremni.” (455. oldal) . 

ELINDÍTOTT BENNED VALAMIT
LEVENTÉNEK KÖSZÖNHETŐ OLVASÓI ÉLMÉNYEM?
AKKOR SZEREZD BE A KÖNYVET A SZERZŐTŐL! AKÁR DEDIKÁLTAN!

HA KEDVED TÁMAD, OLVASD EZEKET AZ ÍRÁSAIMAT IS!
6 könyv, amit legutóbb kiolvastam - Ajánló
Lakatos Levente: Vörös / Nagyon mai, nagyon pörgő regény / Kritika
Lakatos Levente: Simlis - Ezt olvastam
Kéne még egy kör... Akarom mondani: Könyv

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

VIDEÓ - Illés Krisztina: "Megismertem egy történetet. Nagyon felkavart, beszippantott, magával ragadott"

Olvasói élmény I A múltat, vagy az itt és mostot választjuk? - Ez a kérdés Illés Krisztina Lepketáncának második részében