Olvasói élmény I Ilyen volt Cecelia Ahern Üvöltése

Cecelia Ahern Üvöltés című könyvét immáron másodszor olvastam el. Először a világjárvány első hulláma során, a pandémia alatt végeztem ki, szóval magamhoz képest viszonylag hamar éreztem arra késztetést, hogy újra ezzel a kiadvánnyal töltsem ki a napjaim.

Az Üvöltés esetében harminc nő harminc történetével találkozhat az olvasó. Ezek a sztorik kortól, származástól, lakhelytől függetlenül, a világon minden nő számára ismerős élethelyzetekről mesélnek, amelyeket a szerző remekül fűszerezi a mágikus realizmus eszközével. Akadnak vágyak, álmok, dilemmák, törekvések, elfogadások, mások véleménye rólunk, saját hozzáállásunk magunkhoz, érvényesülésünk a karrierünkben, vagy éppen a társadalomban: szingliként, házasként, esetleg szülőként. Ahern könyvét sokan a feminista jelzővel illetik, de kár ettől a címkétől megijedned. A rövidke történeteknek ugyanis súlya van, és sokkal inkább szólnak a mai nők valódi világáról, a bennünk lévő vagy nem lévő öntudatról, mintsem arról, hogy a férfiak ellen hangoljanak, uszítsanak. Semmi mellveregetés nincs benne, semmilyen durva, igazságtalan rágalom nem száll a férfiak fejére.


Azonban alkalmanként valóban nyers, szókimondó, mégiscsak vitaindító. Szópárbajra adhat okot például az a tény, hogy egy nő máig furcsán hat, ha egyedül iszogat egy kocsmában. Azt feltételezik róla, hogy alkesz, esetleg szexuális partnerre vadászik. Ha egy férfi tesz így, és nem akarja, hogy szórakoztassák, akkor senki sem próbálkozik nála mindenáron. Ő ellazulgathat magában a poharával.

Szokásom egy cetlivel jelölni a könyvekben a kedvenc részeim. Hát ez a kiadvány rengeteg kis színes papírt rejt, mert irdatlan mennyiségű idézetet tudnék kiírni ide, a barátnőimnek, vagy éppen az Instára. A témák skálája széles, így hát a könyv borítója is tökéletes lett: a színes főoldal rávilágít arra, hogy mennyire sokféle tónusban pompázhatunk mi csajok.

A varázslatos elemekkel is dolgozó szerzőnek hála olvashattam:
- egy nőről, akit egy megbeszélés közepén nyelt el a föld,
- egy nőről, aki fotókat evett,
- egy nőről, aki elvesztette a józan eszét,
- egy nőről, aki a férje cipőjében járt,
- egy nőről, aki azt hitte, hogy a túlparton zöldebb a fű,
- egy nőről, aki ordított.

Gondolataim az olvasás során:
- Jó érzés a gyomrom mélyéből, harsányan nevetni. Még akkor is, ha akad olyan, hogy megnéznek érte.
- Időnként megéri harcolni, és visszakapni egymást azzal, akivel valamiért eltávolodtunk.
- Magamat mindig a saját életembe elhelyezve kell értékelnem. Felesleges idő- és energiapazarlás másokra irigykedni, haragudni.
- Szuper, ha látom a hegy csúcsát, a célt, de addig is érdemes élveznem minden lépést.
- Mindent meg kell tennem, hogy ne legyek beteljesületlen, üres, olyan, aki kimarad valami fontosból
- Bár nehéz elfogadni önmagam, de sokkal kisebb súly van a vállamon, amikor megteszem.
- Hogy kár bármit is azért magamba fojtani, mert félek, hogy mások mit reagálnak a véleményemre, az érzéseimre. 
- Hogy mennyivel kifizetődőbb szemtől-szembe, mégis higgadtan intéznem a dolgokat.

Hogy kiknek ajánlom?
- Minden nőnek, aki szeret öntudatára ébredni.
- Minden nőnek, aki a széthúzás helyett az összefogást pártolja.
- Minden férfinak, aki mindennap nővel dolgozik, vagy vele él.

Idézet a könyv hangulatából:
„- Minden üzleti vállalkozás így működik.
- Azért sok ember van, aki szenvedélyesen szereti a munkáját. És a szenvedéllyel együtt jár bizonyos fokú intenzitás, bizonyos pozitív töltetű affinitás, vonzódás egy szakterülethez, meg a törődés meg a belső hajtóerő meg az ambíció, azaz egy csomó minden, aminek súlya van. Az ön kedves lányának viszont az önbálványozás, az önpromóció meg a ráirányuló figyelem a szenvedélye, azaz önmaga. Márpedig az ember nem töltheti ki az agyát saját magával, hiszen annak nincs súlya.” (232. oldal)

„- Lehet, hogy mi ketten ugyanoda jutottunk el, de nem hasonlítunk egymásra – feleli a gyalogos. Nekem ugyanis nem ez volt a célom. Én csak élveztem, amit csinálok, jól csináltam, és egyszer csak itt voltam. Maga viszont nem csinált semmi különöset azon kívül, hogy el akart jutni ide. Én most, hogy itt vagyok, folytathatom, amit eddig csináltam. Maga viszont mihez kezd? Hiszen maga beteljesítette a célját.” (292.oldal)

„Könnyű azt mondani, hogy rakjam össze magam ott helyben – kezdte Camellia-, de az nem megy ám olyan gyorsan, mint hiszitek. Mit tudjátok ti, milyen macerás dolog ez! Illetve lehet, hogy tudjátok. Szóval igyekszem én, de kinek van arra ideje egy hosszú nap végén, hogy foltozgassa önmagát? Nekem olyankor az egyetlen vágyam, hogy gyorsan bekapjak valamit, és bedőljek az ágyba. Hogy lezárjam végre a napot.” (315. oldal)


Értékelés: 6/6
Eredeti cím: Roar
Szerző: Cecilia Ahern
Fordító: Szieberth Ádám
Magyar cím: Üvöltés. Harminc nő, harminc történet
Kiadó:Athenaeum Kiadó
Oldalak száma: 334

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olvasói élmény I A múltat, vagy az itt és mostot választjuk? - Ez a kérdés Illés Krisztina Lepketáncának második részében

VIDEÓ - Illés Krisztina: "Megismertem egy történetet. Nagyon felkavart, beszippantott, magával ragadott"