Olvasói élmény I Ilyen volt a Sors, szerelem, Toszkána

Nemrégiben megszületett a 21. Század Kiadó kistestvére, a Next21. Néhány nappal ezelőtt hozzájutottam 3 csodás olvasmányukhoz, amelyek egytől-egyig igényes küllemet kaptak. Az első élménykönyv elolvasása után úgy látom, marad a magas színvonal tartalmilag is.


Olaszország szerelmeseként elsőként Lori Nelson Spielman: Sors, szerelem, Toszkána írását vettem kezembe, amelynek már a borítója is iszonyatosan hívogató volt. A nemzetközi bestseller humorral, kételyekkel, hibákkal, megbocsájtással, útkereséssel és már bejárt utakra való visszatekintéssel kalauzol el Velencébe, Toszkánába és az Amalfi-partra.

A fikciós regény alapja szerint egy több száz éves átoknak köszönhetően a Fontana család másodszülött lányai sosem találnak tartós szerelemre, párkapcsolatra. Ahogy az lenni szokott, van olyan karakter, aki hisz az átokban, míg más véletlen egybeesésnek tartja az egészet és nem gondol bele túl sokat. Legalábbis sokáig így látszik... Ha az emberbe többen, többször sulykolják ugyanazt a dolgot, előbb-utóbb a lelkébe ivódik, még akkor is, ha látszólag tagadja azt. Főszereplőink között itt van például Emília, aki szingliként bizonyít a hétköznapokban, főleg karrierjére, barátaira, családjára fókuszálva, teljesen elégedett az életével. Vele szemben itt van a szexi unokatestvére, Lucy, aki viszont kézzel-lábbal, szinte megszállottan szalad az igazi után. Az viszont közös bennük, hogy valamilyen furcsa oknál fogva nem tarthatják a kapcsolatot nagymamájuk húgával, Poppy nénivel. A jópofa öreg hölgy azonban megtalálja hozzájuk az utat, ráveszi őket, hogy tartsanak vele Olaszországba, ahol 80. születésnapját szeretné eltölteni. Ez az út persze alapjaiban változtat meg mindent mind Poppy, mind Emília, mind Lucy (és környezetük) életében. A főhősök közül számomra az abszolút kedvenc a fergeteges humorú Poppy néni lett, aki 80 éves kora ellenére tinédzserek energiájával, életörömével szeli a kilométereket, miközben átadja tapasztalatait, bölcsességeit a fiataloknak. Ha már kiemelem a kedvencet, akkor szót kell ejtenem Emília nagymamájáról is, akit viszont borzasztóan rühelltem már az első pillanattól fogva. Magamban boszorkánynak hívtam.

A könnyed könyvet imádtam olvasni, ami két iránynak köszönhető.
Az egyik az, hogy Spielman fantasztikus történetmondóként vall szerelmet Itáliának, roppant precízen hozza a vérbeli olasz temperamentumot. Minden gond nélkül jelennek meg szemem előtt a tájleírások, a számban, az orromban érzem a helyi ételek-italok (pl: csokoládés-amarettós sütemény, Aperol Spritz), okozta mámort. Továbbá olasz kifejezések, mondatok is időről-időre megjelennek, amivel kapcsolatban hibáztak az alkotók. Jómagam tudom, hogy melyik kifejezés mit takar, de aki életében nem járt Olaszországban, vagy egyáltalán nincs nyelvérzéke, az sokszor elakadhat a történetben. Az olasz kifejezéseket taglaló lábjegyzetek elkéltek volna.
A mű másik nagy erőssége még a kettős szál, hiszen egyszerre játszódik a jelenben és Poppy múltjában (1960-as évek) is. Ahogy említettem, ez az olvasmány gördülékeny, könnyed, de ez ne tévesszen meg senkit, mert a közel 400 oldalas regényből körülbelül 10 oldalanként tudtam volna kiírni valami jó kis idézetet.

Gondolataim, érzéseim az olvasás során:
- Sokszor éreztem már, hogy bizonyos ember ki akarta követelni a tiszteletem, ahelyett, hogy tett volna azért, hogy egyszerűen csak kiérdemelje. Ebben a könyvben is akad olyan karakter, aki szinte Istennek képzeli magát, valójában pedig csak egy zsarnok. Az ilyen embereknek tisztelettel meg kell mutatni, hogy merre van az ajtó.
- Borzasztó jó érzés az, amikor az ember valami olyan csodálatosat él át (például egy őrülten tehetséges zenész koncertjén), hogy egyszerűen elfogynak a szavai. Elakad a lélegzet, csak a varázslat marad.
- Szerencsés helyzet, amikor egy kétségbeejtő szituáció közepén akad valaki, aki annyira megnevettet bennünket, hogy a könnyeink egyszer csak röhögéssé alakulnak át.
- Nagy meló átlépni a félelmeinket. Az egyik legnagyobb bűn önmagunk ellen az, ha hagyjuk, hogy valaki a félelmeinkkel manipuláljon bennünket. SOHA, de SOHA!
- A mindig negatív emberek egy idő után borzasztóan fárasztóak, lehangolóak még a legpozitívabb, legerősebb személyek számára is.
- Mindenkinek meg kell találni azt a helyet a világban, ahol könnyedén rázhatja le magáról a bilincseket, egyszerűen csak suhanhat, szárnyalhat.
- Van, hogy a csókok mögé ígéreteket képzelünk, pedig a csók sokszor csak egy csók.
- Milyen furcsa, hogy ugyanazt a helyzetet mennyire máshogy tudjuk látni, mennyire más szavakat használunk a jellemzésére. Egyikünk egy gyógyulásba például csodát lát, a másikunk a sorsra fogja, a harmadik pedig egyszerűen csak elfogadja, hogy megtörtént.

Neked ajánlom:
- Ha kedveled és/vagy imádod az olasz életérzést.
- Ha szereted a csajos élménykönyveket.
- Ha szereted a valóban bölcs, figyelemre érdemes időseket hallgatni.
- Ha vannak bilincseid, amit a családod, környezeted tett rád.
- Ha szereted az útkeresős történeteket, a jellemfejlődéseket.

Idézetek a könyv hangulatából:
„Megragadja a karomat, és körbefordít, hogy háttal legyek neki. Meglepődöm, amikor elkezdi leporolni az ingemet.
– Mit művelsz? – nézek hátra a vállam felett.
– Letörlöm rólad a lábnyomokat.
– Lábnyomokat?
– Amiket a nővéred hagy, amikor keresztül gyalogol rajtad.” (92. oldal)

 „-Engedd el, Emília. – Hátrafordulunk. Poppy egész végig figyelt? – Engedd el – ismétli. A két szó tele van reménnyel, lehetőségekkel és veszéllyel. Elengedni a félelmet. Elengedni a bűntudatot. Elengedni a hamis meggyőződéseket.” (252. oldal) 



Értékelés: 6/6
Szerző: Lori Nelson Spielman
Fordította: Novák Gábor
Cím: Sors, szerelem, Toszkána / The star-crossed sisters of Tuscany
Kiadó: Next21
Kiadás: 2021
Oldalak száma: 397

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olvasói élmény I A múltat, vagy az itt és mostot választjuk? - Ez a kérdés Illés Krisztina Lepketáncának második részében

Olvasói élmény I Végtelenül megkísértett Peller Mariann első könyve