Nagyon izgalmas crossover lemezt DOB össze a Karácsonyfa alá Temesi Berci

Temesi Berci basszusgitáros, dalszerző, zenei rendező legutóbb a negyvenedik születésnapján rukkolt elő nagylemezzel (Symphosium 40). A dupla korongot (az egyik lemezen csak basszusgitár központú instrumentális szerzemények, a másikon énekesekkel rögzített dalok hallhatók szimfonikus hangszereléssel) azóta Fonogram díjjal jutalmazta a szakma. Berci idén is ad okot egy kis ünneplésre, hiszen közel 50 fős csapatával Karácsonyra összeDOBja ötödik nagylemezét, „Time is not a magazine” címmel.

Nemrég volt a dalszerzők napja. Melyek azok a formációk, kik azok a szerzők, akiknek a munkássága egy-egy mélyebb időszakodban sok erőt adtak neked? Kik azok, akik ki tudtak rántani a gödörből?
Alapvetően a rockzenéből jöttem, Metallica, Pantera számokat hallgattam, ezek motiváltak gyerekkoromban. Aztán annak köszönhetően, hogy megérintett a grunge, a progresszív zene, a technikásabb zenék is érdekelni kezdtek, mint amilyet a Dream Theater alkotott, majd természetesen a jazz műfaja is, például John Patitucci-val. Szeretem a fúziós színteret, így az Incognito nagyon megérintett. Kifejezetten szerzőt említve nagyon-nagyon motivál engem gyerekkoromtól kezdve a mai napig Sting, Pat Metheny munkássága.

Amikor tavaly beszélgettünk, arról meséltél, hogy több mint másfél évig dolgoztál a negyedik nagylemezeden, Symphosium 40 címmel. Azóta Fonogram díjat is kaptál érte. Gondolom ez nagy erőt, löketet adott számodra a decemberben megjelenő ötödik albumhoz. Mit hozott számodra ez az elismerés akkor, amikor már sikerült valóban felfognod, hogy tényleg megkaptad?
Hálás vagyok, hogy tavaly októberben Fonogrammal jutalmazták a Symphosium 40 lemezemet. Drága kollégámmal, Bubenyák Zolival dolgoztam az eddig megjelent négy nagylemezem mindegyikén. A negyedik albumot másfél-két évig gyúrtuk valóban, így tavaly októberig nem is terveztem, hogy ezután a nagy munka után új albumot írjak. Mégis úgy alakult, hogy idén készülünk egy ötödikkel „Time is not a magazine” lesz a címe. A Fonogram díj nagy löketet adott, de nyilván más energiák, más történések is okot adtak arra, hogy új lemezt írjak. A Fonogram egy nagyon jóleső szakmai elismerés, amire szerintem minden alkotó ember vágyik, hiszen mindenki szeretne visszajelzést kapni arról, hogy jó úton jár. Nagyon jókor jött ez a díj… Szerintem Zoli barátom, valamint minden alkotó, művész, aki ezen a korongon dolgozott, vagy az elmúlt 10 évben bármelyik lemezemen, nagyon-nagyon megérdemelte ezt az elismerést. Azt, hogy valamilyen szakmai díjjal honorálják a munkájukat. Nagyon örülök, hogy az én lemezem által immáron ők is Fonogram díjasok lettek. A pandémia ugyan nem engedte, hogy a szokásos keretek között ünnepeljünk, de jó érzéssel töltött el így is. Bár a kézzel fogható dolgok nagyon jó hatással lehetnek az emberre, azt gondolom, hogy valójában a legfontosabbak azok az élmények, amelyeket az alkotás folyamata során kapunk egymástól. Ezek építik az embert, a fejlődés irányába sodornak minket tovább, emellett hiszem, hogy talán ezek azok az igazi élmények, amelyeket a következő életünkbe is magunkkal vihetünk.

Többször említettük már veled kapcsolatban, hogy hazánk egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitárosaként, dalszerzőjeként, zenei rendezőjeként tartunk számon. Ennek ellenére mégis iszonyatosan fantáziadús projekteket találsz ki, amelyekért őszintén csodállak. A decemberben megjelenő „Time is not a magazine” albumod a dobosok köré épül. Mesélj az alapgondolatokról, honnan jött az ötlet?
Elsősorban basszusgitárosnak tartom magam, függetlenül attól, hogy az alkotás az, ami igazán motivál. Amikor az ember először a kezébe vesz egy hangszert, eleinte nem az jut eszébe, hogy majd valami újat hoz létre vele, nem gondolja azt magáról, hogy alkotóként, zeneszerzőként, producerként kreatívan tud majd a hangszerével bánni. Eltelt azonban immáron 24 év, dolgoztam 110 nagylemezen, rengeteg dalt játszhattam el, több mint 150 ismert előadóval dolgozhattam stúdióban, színpadokon. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak számomra, hogy lássam, hogyan kell felépíteni egy dalt, összerakni egy produkciót, kreatívan alkotni. Amikor a szólóprojektjeimre került a sor, akkor mindig olyan emberek, kollégák vettek körül, akik jó irányba sodortak. Eddig általában szólistákkal, vagy kifejezetten kiemelkedő muzsikus kollégákkal raktuk össze a lemezeimet. Viszont nagyon-nagyon fontos, sőt a muzsikálás során az életem egyik legfontosabb része az, hogy akkor tud igazán jól szólni egy lemez, egy koncert, ha a dob nagyon rendben van. Egy basszusgitárosnak nagyon fontos, hogy a dobossal egy hullámhosszon legyen. Nagyon hálás vagyok a jó Istennek, hogy valóban kiváló dobosokkal dolgozhattam együtt a pályám során mind a színpadon, mind a stúdiókban, az alkotói fázisokban. Éppen ezért gondoltam arra, hogy ezúttal nem a szólisták köré szeretnék lemezt építeni, hanem kifejezetten a dobosok előtt szeretnék kalapot emelni. 12 igazán kiemelkedő dobosra épül fel a 12 új dal, az ő munkásságukat támasztja alá az összes énekes, kiemelkedő muzsikus tudása. Minden dal az adott dobos egyéniségére, zenei stílusára íródott, de természetesen lesznek énekesek, más hangszeresek is, hiszen közel ötvenen alkotunk együtt ezen a lemezen.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olvasói élmény I A múltat, vagy az itt és mostot választjuk? - Ez a kérdés Illés Krisztina Lepketáncának második részében

Olvasói élmény I Végtelenül megkísértett Peller Mariann első könyve