BEST OF 2021: Ezek voltak a legjobb koncertek az évben

2021-ben végre újra megannyi koncerten vehettem részt, de bizony nem volt könnyű kiválasztani a TOP bulikat. Akár egyetértesz listám egyes pontjaival, akár nem, járj koncertekre! Azzal nem lőhetsz mellé...

Hősök: Expresszó, 12.03.

Idén lett 20 éves a Hősök. A hiphop formáció ezt a kerek számot hazai pályán, a veszprémi Expresszóban ünnepelte, ahol talán az eddigi leghosszabb koncertet adták, remekül keretbe foglalva a kezdetek nagy nótáit és ma slágereit. Az este egyik csúcspontja az volt, amikor a Szó fel 3. teljes előadói gárdája (Eckü, Mentha, Brash, Sub Bass Monster, Finuccsi, Tkyd, Essemm, Deego) felvonult a színpadra. Számomra még mindig a Hősök élőzenés felállása (Bodnár Balázs - billentyű, Kolonics Máté - dob, Kéri Kolos - basszusgitár, Siffel István - gitár, Hóbor Bence - trombita) jelenti az egyik legnagyobb kedvenc zenekart, élén a mindig csodálatos Annával (CéAnne). Ezen az estén főhősök (Eckü, Mentha) mellett mikrofonvégre kaptam a zenekar és a stáb néhány tagját (akik emelik a show fényét), valamint a meghívott fellépők legjavát. 

Péterfy Bori  Love Band: Akvárium. 11.27.

Tavaly július elején jelent meg Péterfy Bori hetedik, Szikra című albuma. A korongon egyértelműen érezhető a világjárvány hatása, 12 dalon át ott van a tehetetlenség, a düh, a vágy, az egyensúly és a nyugalom elvesztése. A lemezt az első hangtól az utolsóig átöleli a lázadás, a feszültség, a megoldásra vágyás, na meg a filmzenés hatások. Ennek a korongnak a bemutatójára került sor november 27-én az Akvárium Klub Nagyhalljában. Bori, mint mindig, most is igazi, vagány, szexi volt, őt nézve mindig újra élet szökik az ember ereibe. Tényleg ott volt a Szikra minden hangban, minden gondolatban, minden mozdulatban. Minden szerzemény egy jóféle hipnotizáció, belepiszkál a tudatodba. Ez az este pont annyira volt sokszínű, eklektikus, rendkívül ütős, mint maga az album. I-mád-tam! 

Irie Maffia: Budapest Park, 10.09.

Október kilencedikén a hazai reggae-dancehall nagyágyújának számító Irie Maffia tért ismét vissza a Budapest Park színpadára. Senáék előtt a Pannonia Allstars Ska Orchestra muzsikált, nagyszerűen felrázva az alaphangulatot. A srácok a tradicionális ska, a dancehall, a reggae, a dub stílusjegyek mellett a magyar népzene és a jazz elemeivel is dolgoznak, szuper ízlésesen. Az Irie Maffia hazánk egyik legenergikusabb, legbrutálisabb bandája, akik remekül építkező dalaikkal, fergeteges színpadi teljesítményükkel elképesztő energiákat képesek felszabadítani. Nem volt ez másként most sem. 

Supernem, Vad Frutik: Budapest Pak, 10.18.

Ugyancsak a Budapest Parkban lépett át az őszbe a Supernem és a Vad Fruttik. Szeptemberben hajlamos vagyok letargiába esni, amiért elmúlt az év legmelegebb, legpörgősebb szakaszát jelentő nyár, de ezen az estén hatalmas energialöketet kaptam Papp Szabiéktól és Likó Marciéktól. Mindkét formáció óriási teljesítménnyel szabadult el a színpadon, garantáltan felrázva a legfáradtabb, legszomorúbb embereket is a közönségből. Ez nem csak a zseniálisan játszó zenészeknek köszönhető, hanem annak is, hogy mindkét előadónak sikerült a sok-sok zeneileg aktív év alatt jó pár olyan dalt megírnia, amelyek örökérvényűek, ugyanakkor minden élethelyzetben valami másra világítanak rá. Tökéletesen telitalálva. 

Down For Whatever: Barba Negra Track, 08.28.

A 6 éve alkotó Down For Whatever zenéjével élőben először idén, a Campus fesztiválon találkoztam. Diószegi Kiki formációja már egy ideje izgatja a fantáziámat, de valahogy mindig úgy alakult, hogy sosem voltam szabad, amikor ők Pesten muzsikáltak. Debrecenben is csak néhány dal erejéig hallhattam őket, akkor azonban már tudtam, hogy hamarosan egy egész estés bulijukon is ott kell lennem. Pillanatok alatt, teljesen természetesen, nem erőlködve lopták be magukat a szívembe. Szerencsémre nem is kellett sokat várnom, augusztusban a fiúk a Barba Negra Track színpadán bizonyítottak, nem is akárhogy. A főleg nu-metal, post-hardcore, és metalcore irányban alkotó csapat izgalmas fűszerezettségét az jelenti, hogy a modern elektronikus jegyektől sem riadnak vissza, sőt, semmitől, amit az adott dal működése megkíván. Színes, univerzális zenéjük mellett a szövegek is széles skálán mozognak: mind angolul, mind magyarul csendülnek fel dalok, a témákat pedig a lázadás, a társadalomkritika mellett személyes lelkiállapotok, vágyak, célok, fájdalmak, vívódások is ihletik. A srácok tényleg mindent beleadtak a műsorba, frenetikus este volt.  

Anti Fitness Club: 10 nap STRAND, 08.25.

Idén a STRAND fesztivál 10 napon át dübörög a balatonvilágosi Club Aliga területén. Mi kifejezetten egy buli miatt érkeztünk a helyszínre, ugyanis egy koncert erejéig újra összeállt a 2002-ben alakult, ám 2015-ben felbomlott Anti Fitness Club. Molnár Tomi nem csak szerzőként zseniális, de előadóként is mindig tudja, hogy mit hogyan érdemes csinálni. Erre az alkalomra is remek, a formáció karrierjét átfogó műsort épített fel, ahol a masszív, mindent felfordító tempót diktáló AFC nótákon túl az érzelgősebb, mélyebb balladák is hangsúlyt kaptak. Ráadásul remekül váltották egymást, igazi eufóriát okozva a közönség számára. Így csendült fel többek között a Még vár ránk ez a föld, a Más ölel át, Mennyország, vagy az egyik személyes kedvencem a Jégvirág. Tomi mellett a színpadon bizonyított Schiszler Soma, Kiss Dániel, valamint Nagy Marek, akik egytől-egyig lehengerlően muzsikáltak, tökéletesen egészítve ki egymást és emelve a fénybe a főhőst. Stílusváltás ide-oda, Tamásnak ez az irány is borzasztóan jól megy még mindig, bár tény: piros pont jár azért, mert kinőtte a hülye frizurát. Irtózatos energiák szabadultak fel belőle ezen a bulin, a hangja páratlan, senki máséval nem összekeverhető. Tehetsége minden alkalommal borzasztóan megérint. Hálás vagyok, hogy van itthon egy ilyen hang, egy ilyen zenész, egy ilyen szerző. Jó volt újra önfeledten szárnyalni az általa teremtett Mennyországban. 

Andi fotók: Supernem - Vad Fruttik, Irie Maffia, 
Niki fotók: Molnár Tomi (AFC), Down For Whatever, Péterfy Bori

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olvasói élmény I Végtelenül megkísértett Peller Mariann első könyve

Olvasói élmény I Ilyen volt Bánkuti Dániel YouTube csatornaépítésről szóló könyve