Olvasói élmény I Ilyen volt az Egy év Rómában

Vannak olyan könyvek, amelyek már az első oldalak során teljesen magukkal sodornak, beférkőznek az agyamba, bekúsznak a bőröm alá. Vannak olyanok is, amelyek csak menet közben, például a kiadvány felénél szippantanak be. Ez utóbbi volt számomra Baráth Viktória Egy év Rómában regénye is, ami az első olvasmányom a szerzőtől.


A könyv elsősorban a címe miatt keltette fel az érdeklődésem, hiszen kedvenc helyemet a világon Olaszország jelenti. Rómában egy alkalommal járhattam eddig, hatalmas szerelmem lett ez a város, szeretnék még pár alkalommal visszatérni ikonikus helyszíneire. A kiadványban imádtam, hogy élethűen ír a városról, annak olyan pontjairól, mint a Szent Péter tér, az Angyalvár, a Pantheon, vagy éppen a Colosseum.

A sztori: Főhősünk egy olyan csajszi, akivel jó néhány közöset véltem felfedezni. Többek között, hogy imád írni, hogy időnként szívesen menekül(ne) el a felelősség alól, de még az életkorunk is azonos. A történet elején kiderül, hogy Leila egy jó ideje mélypontra került. Igaz ez lelkiállapotát, de viselkedését tekintve is. Leila ugyanis önromboló életet él, írhatnám azt is, hogy időnként maga megy a pofonokért... Sok alkoholt fogyaszt, egy ponton droghoz nyúl, gyógyszereket szed, rossz arcokkal keveredik egyéjszakás kalandokba. Bár akadnak támogatói, Leila tipikusan az a karakter, akit egy fenékbe billentés tesz a helyére. Kiadója ultimátumot ad neki, vagy Rómába utazik, hogy ott írja meg legújabb könyvét, vagy le is út, fel is út, megválnak tőle, bontják a szerződését. Így landol hát főhősünk Rómában, ahol szokatlanul kapcsolódik össze egy pappal, dolgozni kezd egy étteremben, valamint a város felfedezésével párhuzamosan rátalál az élet szép oldalára, visszatalál önmagához.

Mindig hadilábon álltam azokkal a sztorikkal, amelyek vagy a politikához, vagy a valláshoz kapcsolódnak. Viktória ebben a történetben okosan, jó ízléssel, számomra is elfogadható formában fűzi bele ezt a szálat. Szerettem az írás naplószerű formuláját, kiemelten erősek voltak benne az élethű párbeszédek. Tetszett a kezdetben számomra nagyon bosszantó Leila karakterfejlődése, hogy folyamatosan egyre pozitívabbá válik életfelfogása. Jó volt újra egy olyan szereplővel töltődni, aki hozzám hasonlóan totálisan beleszerelmesedik Olaszországba. A gördülékeny, könnyed stílusú könyv számomra körülbelül a feléig limonádénak tűnt, aztán alaposan beindult, a végén pedig akkora csavart kaptam, amire eddig nagyon kevés hazai szerző volt képes. Nagyon nem azt kaptam, amit vártam, i-mád-tam a befejezését!

Gondolataim az olvasás során:
- Érdekes látni, hogy két ember milyen könnyedén tudja formálni egymást.
- Könnyűnek tűnik, közben nagyon gyerekes állandóan elszaladni a felelősség elől.
- Unalmas az az élet, amelyben sosem, vagy csak ritkán lépünk ki a komfortzónánkból.
- Az igazi fájdalom sosem tűnik el teljesen, de szerencsére ideig-óráig háttérbe vonul.
- A rettegés túlságosan elgyengít, fel kell hagyni vele.
- Érdekesek azok a pillanatok, amikor valami annyira tetszik nekünk, annyira boldoggá tesz bennünket, hogy egyetlen szó sem elég kifejező rá. Dolce Vita.
- A lehetőségek néha akkor, olyan formában jönnek, amikor egyáltalán nem számítunk rájuk. A lényeg, hogy lássuk meg őket, éljünk velük.



Neked ajánlom:
- Ha szereted az olasz életérzést. 
- Ha szeretnél olyan sztorit olvasni, amelyben megjelenik az elkerülhetetlen szerelem ereje.
- Ha szereted a jellemfejlődéseket látni, végigkövetni.

Idézetek a könyv hangulatából:
„A mottóm az volt, hogy Sose gondolkodj! Ezáltal sok hülyeséget csináltam, de legalább nem idegesítettem magam miattuk.” (64. oldal)

„- Ó, szóval most meg kéne nyugodnom? – húztam fel a szemöldököm.
- Szüksége van rá? – kérdezett vissza felém fordulva.” (72. oldal)

„Az emberek valamiért folyton meg akarnak változtatni, jobb kedvre deríteni, de ő, azt hiszem, elfogadta, hogy ilyen vagyok. Nem kényszerített mosolygásra, nem faggatott, hanem egy egyszerű emberként kezelt, és ez nekem szörnyen jól esett. Nyugodt voltam, ami akkoriban ritkaságszámba ment." (76. oldal)


Értékelés: 6/5
Cím: Egy év Rómában
Szerző: Baráth Viktória
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalak száma: 496

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

KÉPTÁR: KACSINTGATOK, KATTINTGATOK

David Lagercrantz elbeszélésében: Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimovic - Ezt olvastam

Olvasói élmény I Ilyen volt az Alul semmi? Veszélyek és esélyek a Covid idején