Olvasói élmény I Ilyen volt a Normális emberek

Sally Rooney munkássága hosszú ideje heti szinten téma volt a könyveket lapozgató ismerőseim között, így szerettem volna magam is megtapasztalni, hogy kiről, miről is van szó. A Normális emberek próza elolvasása után én abszolút a rajongók táborához csatlakoztam.

Egy ideje sokat figyelek. Igyekszem megfejteni a viselkedésem a különböző helyzetekben, az emberekhez való viszonyaim, azok alakulását, az érzéseimet magammal, másokkal kapcsolatban. Azt a kérdést is feltettem magamnak többször, hogy vajon miért vagyok más, mint a szerintem normális emberek. Hogy egyáltalán milyen egy normális ember... A választ ugyan ez az írás nem adja meg egyértelműen, de nagyban segített a gondolkodásban, a lehetséges megoldások megtalálásában.

Ezt a bölcs írást tulajdonképpen jellemezhetném love storyként is, de sokkal több annál. Ez egy csöpögős romantikát nélkülöző fejlődésregény, amely két oldalról is igaz:
- A szereplők folyamatosan változnak, alakulnak, fejlődnek, majd visszaesnek, hogy aztán újra fejlődhessenek.
- Ugyanakkor az olvasó is sokat kaphat az olvasás során.

A zseniális pszichológiai érzékkel, sajátos formában, rendkívüli narrációval megírt kötet középpontjában egy fiatal „páros” áll. A dúsgazdag családdal rendelkező Marianne a történet elején egy introvertált, visszahúzódó, nem túl népszerű lány, míg a szerényebb körülmények között élő Connel egy közkedvelt figura. Két tinédzser főhősünk a középsulis évek során egymásra kapcsolódik, függeni kezdenek egymástól. Ez a függés, hol az egyik irányból érkezik, hol a másikból, hol kölcsönös. Aztán mindketten az ország legjobb egyetemén, a dublini Trinity College-ban (a szerző maga is itt diplomázott) tanulnak tovább, ahol megváltoznak a szerepek. Marianne az iskola egyik központi figurájává növi ki magát, míg Connel nem találja a helyét ebben az új világban. Kapcsolatuk hol titkos, hol nyilvános, hol szorosabb, hol pedig a nem túl jó kommunikációnak köszönhetően eltávolodnak egymástól. Tele vannak ellentmondásokkal mind önmagukkal, mind egymással szemben.

Az olvasás során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a kötődés, az értéktelenség érzete, a mások véleménye rólunk, a felesleges (krónikus) szorongás, a bántalmazó kapcsolat, a szabályok betartása, vagy éppen megszegése, az uralkodás, a mentális egészség, a szakember segítsége, az öngyilkosság.


Gondolataim az olvasás során:
- Vannak olyan kapcsolatok, amelyek megágyaznak a magány egy formájának. Én például társaságban sokkal többször unatkoztam már, mint egyedül...
- Ha nem csak a felszínt kapargatjuk, hanem elmélyülünk magunkban, másokban, vajon van egyáltalán „normális” ember a világon?
- Vannak felesleges, kamu, fals sajnálkozások. Ha azt szeretnénk, hogy valaki ott legyen az esküvőnkön, akkor meghívjuk rá. Nincsen igazi kifogás az ellenkezőjére.
 - Az emberek, kik hosszabb, kik rövidebb időszakokban, nem kommunikálnak megfelelően. Nincsenek kimondva vágyak, célok, érzések, problémák. Majd még ők csodálkoznak a legjobban, ha nem értik meg őket.
- Ha túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások, a legnagyobb gödröt, csapdát ássuk ki magunknak.
- Mennyire mást jelenthet ugyanaz a dolog, ugyanaz az esemény két embernek. Míg egy ösztöndíj valakinek arra bizonyíték, hogy okos, értékes, jó, addig másnak az anyagi vonatkozások adnak jelentőségteljes pluszt.
- Nem feltétlen kell valakit régóta ismernünk ahhoz, hogy lássuk őt a jövőnkben is.
- Időről-időre elbizonytalanodunk. Ilyenkor érdekes stratégia, hogy elképzeljük, hogy bizonyos emberek az életünkből miként gondolkodnának, cselekednének a mi helyzetünkben.
- Jó érzés azt hallani, látni, tudni, hogy vannak, akik jó dolgokat társítanak hozzánk. Például, hogy szeretjük a művészeteket.
- Van, hogy valami olyan ad nekünk sokat, valami olyat élünk meg mélyen, amire korábban jelentéktelenként gondoltunk.
- Tilos olyan emberek figyelméért, szeretetéért küzdenünk, akikből nem áradnak ezek felénk természetesen, alapvetően.
- Azt hiszem, mindenkinek van olyan szakasza, amikor rácsodálkozik arra, hogy a saját életében van. Amikor máshogy látja a dolgokat, lassabbnak, túl gyorsnak, színesebbnek, vagy pont színtelenebbnek, mesterkéltnek, valószerűtlennek.Van, hogy úgy érezzük, hogy kiüresedtünk, nem érzünk semmit. Fontos, hogy ne tartson túl sokáig az állapot.
- Az emberek meg tudják változtatni egymást.
- Ha valakink öngyilkos lesz, a legtöbb esetben nem vádolhatjuk, okolhatjuk magunkat. Nem mi vagyunk a felelősek mások döntéséért.

Neked ajánlom:
Ha egyszer is feltetted magadnak a kérdést, hogy miért nem lehetsz olyan, mint a "normális" emberek, vagy hogy miért nem élsz "normális" életet. Ha szűkebb kört szeretnék megadni célközönségnek, akkor ezt a könyvet minden tinédzser számára szívesen ajándékoznám, továbbá olyan embereknek ajánlanám, akik fiatalokkal foglalkoznak (tanárok, edzők, stb).

Idézetek a könyv hangulatából:
„Aztán egyre többet gondolkodott azon, vajon miért olyan elvontak az órai viták, miért hiányoznak belőlük a szövegre tett utalások, míg nem végül rájött, hogy az emberek nagy része nem olvas. Mindennap heves vitákat folytatnak az egyetemen olyan könyvekről, amelyeket nem olvastak el. Azóta tudja, hogy ő más, mint a csoporttársai. Nekik könnyű véleményt formálni, és azt magabiztosan hangoztatni. Ők nem tartanak attól, hogy tudatlannak vagy beképzeltnek tűnnek. Nem ostobák, de nem is sokkal okosabbak nála. Egyszerűen másképpen mozognak a világban, ő valószínűleg sosem fogja igazán megérteni őket, és tudja, hogy ők sem fogják megérteni őt, sőt meg sem fogják próbálni.” (80. oldal)

„Arra mindig könnyű ürügyet találni, hogy miért ne tegyünk meg valamit.” (198. oldal)


Értékelés: 6/6
Cím: Normális emberek
Eredeti cím: Normal People
Szerző: Sally Rooney
Fordítás: Dudik Annamária Éva
Kiadó: 21. század kiadó
Oldalak száma: 300

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

KÉPTÁR: KACSINTGATOK, KATTINTGATOK

David Lagercrantz elbeszélésében: Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimovic - Ezt olvastam

Olvasói élmény I Ilyen volt az Alul semmi? Veszélyek és esélyek a Covid idején